Második rész - Az ismerős

Amikor felébredek, Ő még békésen alszik mellettem. Az orrunk szinte összeér, ahogy egymással szemben fekszünk. A tenyerem a mellkasára simul ő pedig átöleli a derekamat. Nagyot sóhajtok és gyönyörködöm az arcában. Békés, szinte ártatlan, ahogy mellettem fekszik. A haja teljesen összekuszálódott és kedvem lenne beletúrni, de nem akarom felébreszteni. Ha felébred, itt fog hagyni.

Egy viharos júliusi estén találkoztunk először. Aznap különösen nagy volt a forróság a városban.  Az aszfalt szinte égetett és a fülledt levegő megrekedt a háztömbök között. Archie szülinapját ünnepeltük a bárban, aminek tiszteletére a kedvenc piros nyári ruhámat vettem fel. Aznap filmzenés este is volt, ami azt jelentette, hogy a szokásosnál többen voltak. Nem voltam túl bulizós hangulatban, de nem akartam én lenni a mumus aki megöli az estét és elrontja a többiek kedvét azzal, hogy korán lelép. Tiff és Gus sorra hozták a margarhitás kancsókat, Archie pedig minden filmes slágert harsányan és hamisan énekelt.

A bár volt a törzshelyünk, így mindig feltűnt ha idegen arcot láttunk, mert általában ugyanaz a társaság járt ide hétvégenként és csak néha-néha toppant be egy-egy új vendég. Abban egészen biztos voltam, hogy Őt még sohasem láttam, mert arra egészen biztosan emlékeznék. Egy kisebb társasággal volt, két lánnyal és egy pasival, akit korábban már láttam itt.

Egy kicsit kopottnak tűnt, de inkább olyan művészes bohémsággal. Zenésznek tippeltem, mert az ujjai önkéntelenül is utánozták a hangafalkból szóló zene zongoradallamát. Rám nézett, én pedig gyorsan elkaptam róla a pillantásomat, és próbáltam felvenni a beszélgetés fonalát, de azt sem tudtam, hogy miről van szó. Óvatosan felé pillantottam, ugyanakkor amikor ő is felém. Én gyorsan lesütöttem a szememet, ő pedig visszafordult a társaságához. Éreztem, hogy a szívverésem felgyorsul és már elképzeltem, hogy milyen lehet a hangja, milyen lenne a hajába túrni és megfogni a kezét. Újfent rám sandított, én pedig már majdnem rámosolyogtam, amikor az egyik lány, aki vele volt a nyakába csimpaszkodott és nevetve a vállára hajtotta a fejét.  Szóval foglalt. Csalódottan sóhajtottam fel és végképp elment a kedvem a bulizástól.

Odakint szakadni kezdett az eső, felfrissülést ígérve, így az első adandó alkalommal kiszöktem a zsúfolt, hangos bárból. Azt sem bántam, ha tönkre megy a frizurám és vizes lesz a ruhám. Már épp elszántam magam, hogy hazasétálok, amikor meghallottam egy ismeretlen hangot a hátam mögött.

-       –  Mit mondjak majd a barátaidnak, ha keresni kezdenek? – kérdezte.

Megfordultam és Ő állt előttem, mosolyogva. A hangja pont olyan volt, mint amilyennek elképzeltem.

-       – Valószínűleg fel sem tűnt nekik, hogy kijöttem. – feleltem.

-        –  Nekem feltűnt. – válaszolta és a pillantásától hevesebben kezdett dobogni a szívem.

-        –  Vissza kellene menned, mert a barátnőd hiányolni fog. – feleltem, amikor eszembe jutott a lány aki vele volt.

-      –   Ő nem a barátnőm. – válaszolta. – Csak egy ismerős. – magyarázta, majd közelebb jött, kilépve az esőbe.

-         – Ezt ő is tudja? – kérdeztem, tanulmányozva az arcát.

-          – Elég jó a zene, ugye? – kérdezte, ignorálva az én kérdésemet.

-          – Igen. Minden harmadik hétvége filmzene este. – magyaráztam.

-          Ezek szerint gyakran jársz ide. – állapította meg.

-          Ez a törzshelyünk a barátaimmal. – feleltem.

-          És... – kezdte, majd elmosolyodott. – Melyik sráccal kell párbajt vívnom, ha táncolni akarok veled? – kérdezte.

-        –  Párbajt vívni? – kérdeztem vissza hitetlenkedve.

-       –   Ok, ez elég béna szöveg volt, beismerem. – állapította meg mosolyogva. – Nem is tudom, miért a tánccal akartam bevágódni nálad. Nem vagyok éppen egy Patrick Swayze. – tette hozzá, a Dirty Dancing filmzenéjére utalva, ami épp szólt.

-        –  És amúgy is rém nyálas dolog lenne, ha most táncolni kezdenénk az esőben. – állapítottam meg mosolyogva.

-      –    Az. – értett egyet, majd felém nyújtotta a kezét. – Még szerencse, hogy senki sincs itt rajtunk kívül.

Felsóhajtottam és mosolyogva csóváltam a fejemet, a helyzet lehetetlenségén. Valószínű, hogy csak álmodom ezt az egészet. Már abból tudnom kellett volna, hogy a srác egy profi játékos, hogy lódított a tánctudását illetően. Még Patrick Swayze is leckéket vehetett volna tőle.

Az egész olyan filmbeillően romantikus és valószínűtlen volt, hogy arra számítottam, bármelyik pillanatban felébredhetek, hogy aztán csalódottan rájöjjek, hogy meg sem történt az egész. Az eső egyre hevesebben zuhogott, mi pedig már bőrig áztunk, mire véget ért a szám.

-          – Oliver vagyok. – mondta végül, ahogy elhaltak az utolsó hangjegyek is.

-          – Rachel. – feleltem, a szemébe nézve. Ebben a pillanatban tudtam, hogy elvesztem.

-        –  Nincs kedved lelépni? – kérdezte.

-          – De. – feleltem. Kézen fogott és faképnél hagytuk a bárt. 

      Említett egy pizzériát, ahol szerinte a legfinomabb pizzakosárkákat lehet kapni, így oda indultunk, immáron reszketve és bőrig ázva. Közben beszélgettünk, és a beszélgetésnek amolyan első randi fílingje volt, én pedig éreztem, hogy egyre jobban beleélem magam a dologba. Tudni akarta, hogy melyik a kedvenc filmem, melyik a kedvenc színdarabom és mi a kedvenc helyem a városban. Zenéről beszélgettünk, mert mint kiderült, valóban zenész, pontosabban zeneszerző. Tévéműsoroknak és sorozatoknak ír zenét.

-          – Erre nem számítottam. – vallotta be, amikor körülbelül húsz perccel később a bezárt pizzéria előtt álltunk, bőrig ázva. – Ez a hely egyébként éjjel-nappal nyitva van. – bosszankodott.

-          – S-semmi baj. – feleltem. – Tudok egy másik helyet n-nem messze. – vacogtam.

-          – A francba. – sóhajtott. – Most aztán tényleg tönkre tettem az estédet. – állapította meg, majd elém lépett és dörzsölni kezdte a karomat. – Hogy viszlek így el a kötelező klisé mozis randira ha most megbetegszel? – kérdezte, mire nevetni kezdtem és közelebb simultam hozzá.

Abban a pillanatban, amikor az ajkaink összeértek, minden megszűnt létezni. Az eső, az utca, a forgalom zaja. Nem fáztam már, sőt soha ilyen forróságot nem éreztem, mint akkor. A szája szinte megperzselte az enyémet.

-          –Igazából egy utcányi lakom innét. – szaladt ki a számon. – Nincs kedved feljönni? – kérdeztem. Ezen egy pillanatra meglepődött. – Csak amíg eláll az eső. – tettem hozzá gyorsan. – Van otthon maradék kínai kaja.

-          –A maradék kínai kaja a gyengém, ezzel most megfogtál – felelte.

Kéz a kézben sétáltunk el az épületig, ahol laktunk, mire meglepetten pillantott fel rá.

-          –A barátaimmal élek itt. – magyaráztam.  - Az egyikük egy híres vlogger, az övé a lakás és úgy tart minket, mint a házikedvenceket. – tettem hozzá, mire nevetni kezdett.

-          – Klassz kéró. – állapította meg, amikor beléptünk a tágas stúdió lakás nappalijába.

-          – Hozok pár törülközőt, addig ülj le. Vagy szolgáld ki magad, a hűtőben van a kaja és azt hiszem pár hideg sör is. – magyaráztam, majd gyorsan beszaladtam a fürdőbe törülközőért és hogy rendbe hozzam magam egy kicsit.

Majdnem felsikítottam, amikor megláttam az elkenődött szemfestéket és a hajamat, ami egy tál szétfőtt spagettire emlékeztetett. Gyorsan letöröltem a smink maradványait az arcomról és valamennyire megszárítottam a hajamat, majd kifésültem. Mikor visszamentem, Oliver épp tányért keresett a konyhában a kajának. Odaadtam neki a törülközőt és Gus egyik pólóját, ami egy kicsit nagy volt rá.

-          – Csak, hogy tudd, úriemberként fogok viselkedni és ezt nem csak azért mondom, mert egy olyan sráccal élsz együtt, aki ekkora méretű ruhákat hord. – magyarázta, mire felnevettem.

Levette a pólóját én pedig nem tudtam nem kocsányon lógó szemmel bámulni az izmos mellkasát és hátát. Ezt ő is észrevette és rám mosolyogott. 

-          – Tudod, akár így is maradhatok, ha szeretnéd. – cukkolt, mire éreztem, hogy elvörösödöm.  – De nem, nincs szemérmetlenkedés. – mondta gyorsan, majd hozzám lépett és magához húzott.  – Smink nélkül sokkal szebb vagy. – állapította meg. – Ne takard el az arcodat. – tette hozzá, mire zavarba jöttem, mert még soha senki sem mondott nekem ilyet. – Holnap írni fogok egy dalt a piros ruhás lányról, aki az esőben táncolt. – mondta halkan, inkább csak magának, talán ígéretként.

És ekkor magamhoz húztam és megcsókoltam. Hevesen, levegő után kapkodva. Akartam őt, akartam a valóra vált tündérmesét, hogy álmaim férfiát egy esős nyári estén ismertem meg, és az utcán táncoltunk. Láttam magunkat együtt a többi esős estén, amikről majd mindig a megismerkedésünk jut eszünkbe. Elképzeltem, ahogy dalokat ír nekem és az esküvőnkön majd újra a Hungry Eyes-ra táncolunk. Más szóval beleéltem magam.

Másnap arra ébredtem, hogy az arcomat cirógatja. Amikor kinyitottam a szemem, az ágy szélén ült és mosolyogva nézett le rám.

-         – Mennem kell. – mondta sajnálkozva. – Találkozóm van egy producerrel, aki munkát ajánlott egy új filmben. – magyarázta.

-          – Mhm... ok. – mondtam kissé álmosan. – De ugye a mai mozi még áll? – kérdeztem hirtelen pánikkal a hangomban.

-          – Nem tudom, hogy meddig tart a megbeszélés, de felhívlak, ok? – ígérte. – Köszönöm a tegnap estét. – tette hozzá. – Nagyon hosszú ideje nem éreztem magam ilyen jól senkivel.  – vallotta be, mire elmosolyodtam.

-          – Én sem. – feleltem boldogan. – Kikísérlek. – pattantam ki az ágyból.

Amint kiléptünk a szobából, Gus és Archie a megterített reggelizőasztalnál ültek és vigyorogva bámultak ránk. Gyorsan bemutattam őket egymásnak, miközben éreztem, hogy szénné égek szégyenemben.

-          – Nem maradsz reggelire Oliver? – kérdezte Archie. – Palacsintát sütöttem. – tette hozzá.

-          – Kössz, nagyon kedvesek vagytok, de most nem érek rá. Majd legközelebb. – ígérte. – Tényleg mennem kell. – fordult hozzám.

-          – Ok. – bólintottam. – Alig várom, hogy újra együtt legyünk. – tettem hozzá reménykedve. Ő rám pillantott és végigcirógatta az arcomat, majd kisétált az ajtón.

Egész héten vártam a hívását. Le sem vettem a szemem a telefonról, még pisilni is magammal vittem. Gus és Archie sajnálkozva figyeltek, de nem mondtak semmit, Tiff pedig már eltervezte, hogy voodoo babát fog készíteni és azzal áll bosszút rajta. El voltam keseredve. Hogy dőlhettem be neki? Hogy lehettem ilyen ostoba? Nem olyan pasinak tűnt, aki csak egy éjszakás kalandot keres. Randiról beszélt, meg filmekről, amiket meg akar mutatni nekem. És mégsem jelentkezett. Végül nem bírtam tovább és csütörtökön írtam neki egy üzenetet. Csak annyit, hogy remélem jól telt a hete és pénteken a bárban leszek megint. Nem reménykedtem, hogy felbukkan, így amikor megláttam őt, egy pillanatig azt hittem, hogy csak a képzeletem játszik velem. Azonnal hozzám lépett és megfogta a kezemet.

-          – Szia! Ne haragudj! – kezdte. – Ez a hét totál őrület volt. Megkaptam a munkát és egész héten dolgoztam. Éjjel-nappal. Mire feleszméltem már szerda volt és nem mertelek felhívni, mert féltem, hogy elküldenél a fenébe. – magyarázkodott.

-         – Ugyan. Én is nagyon elfoglalt voltam. – füllentettem. – A napok szinte összefolytak.

-          – Nincs kedved beülni valahová? A pizzéria most egészen biztosan nyitva van. – bizonygatta. – Vagy lehet, hogy még elcsípünk egy késő esti mozit is. – tette hozzá.

-          – A mozi jól hangzik. – mosolyogtam rá.

A filmből semmit sem láttunk, és nem is maradtunk a végéig. Ismét a lakásunkon kötöttünk ki, szinte leszaggatva egymásról a ruhát. Oliver reggel újra lelépett, nem maradt reggelire és sajnálkozva közölte, hogy a héten el kell utaznia, mert kezdődnek a filmzene felvételei, de ha hazaért, azonnal hívni fog. Két hétig nem láttam, csak néhány üzenetet küldött, amik főleg kifogások voltak, hogy ezért vagy azért nem ér rá. Gus és Archie azonnal leírták őt és a végén már én sem gondoltam volna, hogy ennek lesz folytatása. De amikor két hét múlva megláttam a bárban, minden kétségem tova szállt és ismét a lakásunkon kötöttünk ki.

Hetek teltek el, aztán két hónap és ősz lett. Nekem pedig lett egy pasim, aki tulajdonképpen nem volt a pasim, de azért mégis. Nem volt a pasim, mert sosem randiztunk. Sosem jártunk együtt sehova és nem nevezett a barátnőjének. Nem volt a pasim, mert csak éjszakára maradt. Nem volt a pasim, mert sosem beszéltünk érzelmekről. De közben mégis a pasim volt, mert miatta rá sem tudtam nézni más fiúkra. Ő volt az oka, hogy minden üzenet miatt hevesebben kezdett verni a szívem. Miatta borotváltam le a lábamat minden csütörtökön és miatta vettem szexi fehérneműket. Nem voltunk együtt, de mégis hozzá tartoztam.

Most biztosan butuska, naiv kislánynak tartotok, aki hagyta magát kihasználni és valahol igazatok is van. Naiv voltam, mert még mindig reménykedtem benne, hogy a dolgok köztünk komolyra fordulhatnak, mert amikor együtt voltunk, az fantasztikus volt. És nem csak a szex, hanem minden más is. Oliver okos, szellemes és izgalmas beszélgetőpartner. Rengeteg közös témánk volt és tényleg illetünk egymáshoz. Voltak pillanatok, amikor biztos voltam benne, hogy többet érez irántam, mint puszta fizikai vonzalom, de valahogy ez sem volt elég ahhoz, hogy maradásra bírjam. Sokszor eszembe jutott már, hogy megkérdezem mi is van köztünk pontosan, de nem akartam az a nyomulós, hisztis, elégedetlen csaj lenni, akitől a pasik nagy része irtózik.

De fogalmam sem volt, hogy mit akar tőlem, csupán abban voltam biztos, hogy én többet szeretnék. Közös reggeliket, randikat, bemutatni a szüleimnek és megismerni a barátait. Egyfolytában azt ismételgettem magamnak, hogy nem fogom komolyan venni, nem fogom beleélni magam, de persze voltam olyan bolond, hogy beleszerettem és hétről-hétre ugyanitt kötöttünk ki.

Felsóhajtok. Keserűen, de némi iróniával, ő pedig végre felébred. Amikor a szemembe néz, elmosolyodik és magához húz pár percre. Pontosan tudom, hogy mi fog következni és legszívesebben elsírnám magam, de nem teszem. Ennyi büszkeség azért maradt bennem.

-         – Mennem kell. – mondja végül. – Kedden felvétel és még sehogy sem állok a legújabb darabbal. – magyarázza, majd kibontakozik az ölelésemből és elkezd felöltözni.

-          – Nem volna kedved este beülni valahová? – kérdezem reménykedve. – Egy kreatív szünetre. – teszem hozzá mosolyogva.

-          – De. Persze, hogy volna kedvem. – feleli, majd hozzám hajol és homlokon csókol, én pedig majdnem kiugrom a bőrömből örömömben. – Írok majd, ha már látom ennek az egésznek a végét. – teszi hozzá gondterhelten.

-          – Nem maradsz itt reggelire? – kérdezem. – Ahhoz a rengeteg komponáláshoz szükséged lesz az energiára. – magyarázom, miközben magamra kapom a köntösömet.

-          – Nagyon jó lenne, de már megígértem egy ismerősömnek, hogy együtt villás reggelizünk. – magyarázza. – Már egymilliószor lemondtam a dolgot, szóval most már muszáj lesz. – teszi hozzá sajnálkozva. Elszomorodom és kezdek kétségbe esni. Megint le fog lépni. Megint itt hagy.

-          – Akkor mit szólnál hozzá, ha ma este átugranék? – kérdezem. Meglepetten pislog rám a fésülködőasztalom tükréből, miközben próbálja megzabolázni a kusza tincseit.

-          – Úgy érted a lakásomra? – kérdezi.

-          – Aha. – felelem mosolyogva. Ez meglepte. Pár pillanatig gondolkodik én pedig reménykedni kezdek.

-         – Fogalmam sincs, hogy meddig fogok dolgozni, lehet, hogy késő éjjelig. – mentegetőzik. – És az én lakásom különben sem olyan nagy szám, mint a tiétek. Még hűtőm sincs. – nevetgél kissé zavartan. 

-          – Akkor hideg sört viszek. – szólok közbe, mire felsóhajt.

-         – Klassz lenne, de most tényleg eléggé összejöttek a dolgok. – mondja végül. Bólintok. – Most már tényleg mennem kell. – teszi hozzá.

Amikor kilépünk a folyosóra, Archie és Gus felpillantanak a reggelizőasztaltól. Fahéjas palacsinta és kávé illat terjed a levegőben.

-          – Jó reggelt Gerlepár! – üdvözöl minket Archie. – A palacsinta már kész van és a friss bagel is perceken belül megsül. – jelenti be. – Gyertek reggelizni! – hív minket.

-          – És elloptuk Mr. Arlovsky újságát. – teszi hozzá Gus, meglobogtatva a napilapot.

-         –Kössz srácok, de már így is késésben vagyok. – szólal meg Ollie. – Sziasztok! – köszön el tőlük. A lakótársaim kórusban búcsúznak el. – Írok majd, ok? – mosolyog rám Ollie, én pedig bólintok. Hozzám lép és arcon csókol én pedig kétségbeesésemben a kabátjába kapaszkodom.

-          – Ollie… - kezdem, de a szavak bent rekednek, ő pedig meglepetten néz le rám. – Szép napot! – mondom végül.

-          – Neked is! – feleli, majd még egyszer rám mosolyog, de ezúttal az egész mesterkéltnek tűnik. Mintha megijedt volna, hogy mit akarok mondani.

A könnyeimmel küszködve csukom be utána az ajtót, majd az étkezőbe vonszolom magam.

-         – Kávét? – kérdezi Archie.

-          – Félretettem Neked a színházi híreket. – lobogtatja meg Gus az újság kiszedett oldalát.

-          – Van krémsajtos szósz a palacsintához. – hadarja Archie,  majd felpattan és kettesével kezdi tányérra szedni nekem a palacsintákat.

-          – Nincs itthon fagyi? – kérdezem elcsukló hangon. – Vagy vodka… vagy esetleg egy kis arzén? – kérdezem és elsírom magam.

Gus szó nélkül felpattan, majd magához ölel. Archie a kanapéhoz terel minket és mire kettőt pislogok már takaró van a vállamon, a kezemben kávé és Gus a lábamat masszírozza.

-         – Ma majdnem megkérdeztem tőle, hogy ezt mégis hogy képzeli? – mondja mérgesen Archie. – Több mint négy hónapja csinál belőled hülyét. – teszi hozzá.

-          – Kössz, tök jól esik, hogy emlékeztetsz rá. – morgom a bögre széle fölött.

-          – Én már az elején megmondtam, hogy a srác csak játszik. – állapítja meg Gus. – Ismerem ezt a típust.

-          – Csak azért mert öt percig hetero voltál, még nem látsz bele a fejébe. – jegyzem meg,.

-          – Rachel, ne csináld! – kiáltja Archie. – Még véded? – kérdezi kétségbeesetten.  – A srác egy szélhámos… egy…egy.. Joker. – hadarja. – Ennél többet érdemelsz te is tudod.  – folytatja.

-          – De nekem ő kell! – vágom rá makacsul.

-          – Mindig az kell, ami rossz nekünk. – sóhajt Gus, majd mellém ül és átölel. – Mint nekem régen Andew. Emlékszel? – kérdezi. Persze, hogy emlékeztem rá. Ő volt az a seggfej, aki összetörte Gus szívét a főiskolán. – vagy Archienak…

-          – A pizza. – vágja rá! – Rossz nekem, de nem tudok lemondani róla. – sóhajt.

-          – Sosem fogok találni senkit! – ismét elsírom magam. Általában nem szoktam ilyen nyafogós lenni, de most törékenynek és kétségbeesettnek érzem magam. Tudom, hogy igazuk van és el kellene felejtenem Ollie-t, de azt is tudom, hogy pokolian fájna, ha nem látnám többet. – Azt sem tudom, hogy kezdhetnék hozzá. – szipogom. – regisztráljak a Tinderre, vagy szólítsak le embereket az utcán? Hogy kell randizni mostanában? – kérdezem kétségbeesetten Archie-ra pillantva.

-          – Rám ne nézz. A randihoz legközelebbi dolog mostanában az életemben az volt, hogy egy sráccal három megállót utaztunk egymás mellett ülve a metrón. – magyarázza.

-          – Igen, de nektek sokkal könnyebb. – magyarázom. – Nektek vannak bárok, ahol tudtok ismerkedni. – magyarázom.

-         – Szívem, a heteróknak minden bár olyan bár ahol tudnak ismerkedni. – emlékeztet rá Gus.

-          – De létezik ilyen? Nem csak valami városi legenda az egész, hogy megismersz valakit a bárban és komolyra fordul a dolog? Az emberek tényleg összejönnek mert egymás mellé ülnek a parkban vagy mert ugyanazt a taxit akarják leinteni? – kérdezem. – Velem miért nem történik ilyesmi? – kérdezem szomorúan.  – Miért csak a komolytalan, felszínes, link pasik találnak meg? – kérdezem. – Van bennem valami, ami azt kiabálja, hogy „használj ki és törd össze a szívem”? – tudom, hogy nevetségesen túldramatizálom a dolgot, de úgy érzem egyszer végre nekem is jogom van kiborulni.

-         – Nem! – vágják rá a fiúk kórusban.

-         – Szerintem a pasikkal van a baj. – állapítja meg Archie. – Elfogytak a rendes pasik. Olyan volt mint a székes játék általánosban. Túl sok időt töltöttél a seggfejekkel és most már nem jut egy rendes pasi sem.  – sóhajt.

-          – Hát sajnálom, de egyikük sem viselt „seggfej”-feliratot a homlokán. – jegyzem meg csípősen.

-          – Azért ismerd be, hogy sokszor figyelmeztettünk. – szól közbe Gus.

-          – Ó igen, mert ti csupa Nobel békedíjassal jártatok! – vágom rá. – Ti még nálam is szinglibbek vagytok! – emlékeztetem őket. – Nekem legalább itt van Ollie. – jegyzem meg inkább magamnak.

-         – Itt? – sikítja Archie. – Hol is van? – kérdezi csípőre tett kézzel.  – Mikor is fogod látni újra? – kérdezi. Közbe akarok szólni, de nem hagyja. – Bemutatott már a mamájának? Tudod mi volt a gyerekkori kutyája neve? Voltatok már vacsorázni? Kéz a kézben sétáltok? Egyáltalán mondta valaha, hogy akar tőled mást is, mint a szokásos pénteki dugás-maratont? – kiabálja. Döbbenten pislogok rá.

-         – Nem. – suttogom összetörten.

-         – Na látod! – vágja rá. – Az a pasi annyira a tiéd mint amennyire én Chris Hemsworth-el járok. Maximum álmomban.

-          – Egy kicsit nyers voltál. – jegyzi meg Gus.

-          – Sajnálom! – csapja össze a kezét Archie. – De úgy tűnik, csak ebből ért. Valakinek meg kellett végre mondania a tutit. – magyarázza, majd lehuppan mellém. – Rach’ nagyon szeretlek! Te vagy a legjobb barátom és csak azt akarom, hogy boldog legyél! – magyarázza. – De ez a srác csak játszik veled. Engedd el végre! – kéri. Felsóhajtok és Gusra pillantok.

-         – Igaza van. – suttogja.

Bólintok, majd ismét elsírom magam, ők pedig átölelnek.

Vasárnap segítek Archienak egy hálaadási főzős videót leforgatni, délután pedig négyesben elmegyünk menyasszonyi ruhát nézni Tiffnek. Ez segít egy kicsit, hogy ne gondoljak állandóan Ollie-ra, de így is többször nézem meg a telefonomat, mint az indokolt lenne. Nem is tudom miért reménykedtem benne, hogy keresni fog. Végül úgy döntök, hogy ha szerdáig nem keres, akkor befejeztem vele ezt az egészet. Úgyis jön a Hálaadás és hazautazunk. Akkor majd szépen túl leszek rajta.

Másnap munka után Tiffel felmegyünk a lakásunkra, hogy rá igazíthassam a menyasszonyi ruhát. Mikor belépünk az ajtón, Gus és Archie épp a felforgatott nappaliban állnak, kétségbeesett arccal.

-         – Mi történik itt? – kiáltom.

-        –  Úristen! Valaki betört hozzátok? – kérdezi Tiff.

Mindketten felsikoltunk, amikor egy idegensrác jön elő a szobámból.

-          – Ki ez? – kérdezem döbbenten. - És mit csinált a szobámban? 

-          – Ő itt Jeff. – magyarázza Archie kissé sápadtan. – Tudod, a haverom aki a kisállatboltban dolgozik. - Értetlenül nézek rá. – Emlékszel, hogy említettem azt a videót amit meg akarok csinálni? Tudod, amiben szembe nézek a fóbiámmal. – magyarázza. – Szóval Jeff hozott egy tarantulát, hogy leforgassuk a videót. – folytatja.

-          – És ezért miért kellett átrendezni a lakást? – kérdezem értetlenül.

-         – Azért, mert ez a mesüge eldobta a pókot, amikor Jeff a kezébe tette. – vágja rá Gus. A szám elé kapom a kezemet, Tiff pedig sikítva kirohan a folyosóra.

-          – Mondjátok, hogy meglett! – suttogom.

-          – Dolgozunk rajta. – szól közbe Jeff, mire megsemmisítő pillantást vetek rá.

-         –Ok! – vágom rá. – Akkor én most elmegyek Tiffanyval mézeskalácsos lattéért, és mire visszajövök erősen ajánlom, hogy a pók legyen összeszedve és eltávolítva innét, mert ha én találom meg, valamelyikőtök alsógatyájában fogja végezni! – fenyegetem meg őket, majd drámaian távozom, bevágva magam mögött az ajtót.

Két utcát sétálunk Tiffanyval, miközben megállás nélkül panaszkodom neki. Kezdem úgy érezni, hogy ez az ünnepi szezon lesz életem legrosszabbika. Nem elég, hogy az új lakótársam egy hatalmas szőrös pók, az ünnepeket szinglin kell töltenem, most még majd a családommal és a rokonokkal is szembe kell néznem, akik mind szekálni fognak, hogy nincs barátom és megpróbálják majd rám tukmálni a hozzám hasonló szánalmas szingli ismerőseiket.

-          – Rachel, szerintem ne fogd fel ekkora tragédiaként.  –szólal meg Tiff, amikor sorba állunk a kávénkért. – Egy hete még én is azt hittem, hogy szinglin fogok meghalni, most meg az esküvőmet tervezem egy állati dögös modell fiúval. – sóhajt.

-          – Aki csak a zöldkártyáért vesz el. – emlékeztetem.

-          – Lehet, de akkor is együtt fogunk lakni és akkor csókolom meg, amikor csak akarom. – vigyorog rám. Felsóhajtok. Tiff össze lesz törve, ha ennek az egész színjátéknak vége szakad. – Az ott nem Oliver? – kérdezi hirtelen.

Nézelődni kezdek, és már épp lehurrognám Tiffet, amiért szívatni kezdett, amikor észreveszem Ollie-t. Az egyik asztalnál ül, egy hatalmas csésze kávé fölött és nevetgélve magyaráz valakinek. Az a szürke kötött pulcsi van rajta, amit úgy szeretek. Egyszer kölcsön adta, amikor ősz elején hűvös volt az este a bárból hazafelé. Ekkor jövök rá, hogy napközben még sosem találkoztam vele. Szóval ki is húzhatom a mentális kifogáslistámról, hogy miért nem akar találkozni velem, azt hogy vámpír lenne.

-          – Ollie! – kiáltom boldogan és intek neki. Amikor észrevesz döbbenten pislog rám. A lábaim maguktól visznek hozzá. Ekkor pillantom meg a vele szemben ülő, teát kortyolgató lányt. – Szia! – üdvözlöm Ollie-t. – Végeztél a darabbal? – kérdezem reménykedve.

-          – Ő kicsoda? – szól közbe az idegen lány, miközben érdeklődve végigmér.

-          – Ő itt Rachel… - mutat be Ollie elvörösödve. – Egy… ismerősöm. – teszi hozzá, majd óvatosan rám pillant én pedig döbbenten meredek rá. Ismerős? Mégis mi folyik itt?

-          – Te is Mike haverja vagy? – kérdezi a lány, majd Ollie-hoz fordul. – Mike  a neve a haverodnak, akiről szombaton reggeli közben meséltél? – kérdezi. Nagyot nyelek.

Szóval vele találkozott mikor tőlem eljött. Majdnem nevetni kezdek kínomban, amikor rájövök, hogy épp megzavartam a majdnem-pasim randiját. Ollie kétségbeesetten néz rám, mintha némán  azért könyörögne, hogy ne szóljak semmit. Csinálhatnék akár jelenetet is. Kérdőre vonhatnám az egész miatt. A lányra pillantok, aki mit sem sejtve mosolyog ránk. Szóval vele reggelizni jár és délutánonként kávéznak.  Ő mindent megkap amiről én csak álmodtam.

-        –   Igen, Mike haverja vagyok. – felelem végül. – Jó volt látni Ollie. – fordulok hozzá. – Ti ketten nagyon helyesek vagytok. – teszem hozzá, majd faképnél hagyom őket. – Menjünk! – suttogom a könnyeimmel küzdve Tiffnek, aki gyorsan karon fog és kivezet a kávézóból.  Amikor az ablakon keresztül visszanézek Ollie még mindig döbbenten bámul utánam.

-          – Jól vagy Rach? – kérdezi Tiff aggodalmasan.

-          – Istenem, mekkora palimadár vagyok! – jegyzem meg mérgesen, a könnyeimet törölgetve. – Amikor megismertem, akkor is épp egy ismerősével volt. – magyarázom, cinikusan kihangsúlyozva az „ismerős” szót. -  Úgy tűnik jó sok ismerőse van. Találkoztunk egyel a moziban,az egyetlen alkalommal, amikor elvitt valahová. És volt, hogy az ismerősei felhívták péntek éjjel. Ez a lány is egy ismerős volt és, mint kiderült én is az vagyok! – magyarázom hisztérikusan nevetve.

-          – Nem is érdemli meg, hogy sírj miatta. – feleli Tiff.

-          – Tudom. – vágom rá. – Azért sírok, mert egy idióta vagyok.

-         – Rachel! – mindketten hátra fordulunk. Ollie a járdán hömpölygő tömeget kerülgetve rohan utánunk.

-          – Ugye nem akarsz vele szóba állni? – kérdezi Tiff. Szó nélkül tovább indulok, de Ollie utolér minket.

-          – Rachel, kérlek! – lihegi. – Ez… - kezdi, de elakad. – Hú, tényleg újra el kellene kezdenem futni. – jegyzi meg. Mindketten mérgesen meredünk rá. – Ez nem… - folytatja.

-          – Nem az volt aminek látszott? – kérdezi Tiff és rosszallóan végigméri Olivert. Kétségbeesetten pillantok rá.  Szerencsére ért a szóból. – Megnézem azokat a porszívókat a kirakatban. – mondja végül, majd kettesben hagy minket.

-          – Tudom, hogy most mit gondolsz rólam, de hidd el, tévedsz. – magyarázza. – Ő csak egy zenész kollégám. Néha be szoktunk ülni valahová, de semmi sincs köztünk. – magyarázza.

-         – Miért, köztünk van? – kérdezem kihívóan. Meglepetten pislog rám. – Ha már témánál vagyunk. – – Hogy is van ez velünk? – kérdezem.

-         – Én… mi… figyelj… én kedvellek… - dadogja, mire keserűen felnevetek.

-         – Szóval én vagyok az egyetlen, akivel találkozgatsz? – kérdezem. Meglepődik.

-         – Sosem beszéltük meg, hogy csak egymással találkozunk. – emlékeztet.

-          – Istenem, de hülye vagyok. – csóválom a fejemet.  – Tudod mit, igazad van! – mondom végül. – Nem beszéltük meg, hogy mi van köztünk. De akkor most, a félreértések elkerülése végett tisztázzuk: Te és én végeztünk. – vágom rá.

-          – Rachel…  - kezdi kétségbeesetten de félbeszakítom.

-         –Végeztem veled Oliver! – ismétlem meg. – Elég volt. – teszem hozzá. Felsóhajt és a hajába túr. – Ég veled! – búcsúzom el tőle a könnyeimen keresztül.

-          – Sosem mondtad, hogy többet akarsz! – kiabálja utánam. Visszafordulok.

-         – Miért, te többet akarsz? – kérdezek vissza.

-         – Nem tudom. – feleli kétségbeesetten. - Ezt át kell gondolnom. – teszi hozzá.

-          – Nekem viszont olyan kell, akinek ezen nem kell gondolkodnia. – felelem, és ezúttal tényleg faképnél hagyom.